Rólunk

A Budapest Szerviz Kft. 1994-ben kezdte meg működését, alapítói korábban elismert, nagy múltú építőipari vállalatoknál dolgoztak. A cég tevékenysége három fő részre tagozódik: alkatrész kereskedelem, építőgép és adagoló javítás illetve építőgép kereskedelem.

Az alapítás óta eltelt időben cégünk nagy hangsúlyt fektetett a szakmai és technológiai fejlődésre, ennek köszönhetően ma számos állami tulajdonú, illetve a hazai építőiparban nagy súlyt képviselő céget is a hosszútávú partnereink között tudhatunk, csakúgy, mint kisebb cégeket és egyéni vállalkozókat is.

 

Alkatrész kereskedelem

A Budapest Szerviz Kft. életében az alapítás óta központi szerepet játszik a JCB márka. A JCB alkatrészeket megalakulásunk óta angol partnercégünktől, az Interpart UK Ltd. vállalattól szerezzük be. Az utángyártott illetve gyári beszállítói alkatrészek kereskedelmén kívül eredeti JCB alkatrészeket is forgalmazunk.

A JCB mellett CAT és Volvo alkatrészek forgalmazásával is foglalkozunk utángyártott, gyári eredeti és gyári beszállítói minőségben.

Mindhárom márka (JCB, Caterpillar, Volvo) alkatrészeiből rendelkezünk raktárkészlettel, illetve amennyiben a keresett alkatrész nincsen raktáron, úgy szükség esetén rövid szállítási határidővel be tudjuk szerezni azt.

Az alapítás óta eltelt idő lehetővé tette, hogy megválogassuk a beszállítóinkat, és csak olyan cégekkel dolgozzunk, akik hosszú távon is garantálni tudják az általuk gyártott alkatrészek magas minőségét. Beszállító partnereink az általuk gyártott alkatrészeket minőségellenőrzési folyamatnak vetik alá, így a hozzánk beérkező hibás alkatrészek száma minimális. Természetesen minden, általunk értékesített alkatrészre – legyen az utángyártott, gyári beszállítói vagy gyári eredeti – garanciát vállalunk.

 

Szerviz

Cégünk 1994 óta foglalkozik a JCB építőgépek teljeskörű javításával. Jelenleg 5 szervizautóval rendelkezünk, így képzett és tapasztalt kollégáink a javításokat nem csak a budapesti műhelyünkben, hanem a munkagép tartózkodási helyén is el tudják végezni.

A JCB építőgépek javításán kívül vállaljuk munkagépek dízelmotorjainak mechanikus adagoló javítását, felújítását is.

A 2016-os évtől kezdődően a Budapest Szerviz Kft. a hivatalos szervizpartnere a svéd Epiroc (korábbi nevén Atlas Copco) cég hidraulikus bontóeszközeinek – bontókalapácsok, betonvágó ollók, roppantók stb. Cégünk az Atlas Copco/Epiroc bontóeszközök garanciális és azon túli javításán kívül a Magyarországon újonnan eladott eszközök beüzemelését és karbantartását egyaránt végzi.

 

A fent felsorolt szerviztevékenységeken kívül cégünk a következő pontban felsorolt, az általunk forgalmazott építőgépek javítását és alkatrész utánpótlását is végzi.

 

 

Építőgép kereskedelem

A Budapest Szerviz Kft. az alábbi gyártók hivatalos értékesítő és szervizpartnere: Rammer és Bretec hidraulikus bontókalapácsok, bontóeszközök (finn), CompAir mobilkompresszorok (német).

Az általunk képviselt gyártók termékeinek értékesítésén túl cégünk az eszközök teljeskörű javításával – garanciális időn belül és azon túl egyaránt – és alkatrész utánpótlásával is foglalkozik.

Az új gépek kereskedelmén kívül foglalkozunk használt munkagépek értékesítésével. Minden általunk eladott munkagép átnézve, beüzemelve, munkára készen kerül átadásra. Az általunk eladott építőgépekre garanciát vállalunk.

 

 

Értékeink

Ügyfélközpontúság és fejlődés. Ezek mellett az értékek mellett kötelezte el magát a Budapest Szerviz Kft a megalakulásakor, és azóta is ezeket tekinti alapvető szempontoknak a működése folyamán.

1994-ben a két alapító tag felhagyott az alkalmazotti léttel, és céget alapítottak. Hittek abban, hogy a munka érték, ha alázattal és kitartással csinálják azt, amit szeretnek, akkor sikeresek lesznek. A cég a működése során törekedett arra, hogy a partnerei problémáira minden esetben találjon megoldást. Abban hiszünk, hogy csak úgy sikerülhet egy problémát valóban megoldani, ha egy kicsit a magunkénak érezzük azt.

Munkatársaink között vannak mérnökök, közgazdászok, jól képzett szerelők, technikusok – cégünk minden tagja tisztában van vele, hogy a legfontosabb, hogy egy problémára a lehető leggyorsabban, valódi megoldást találjunk. Ehhez a pozitív hozzáálláson kívül folyamatos szakmai fejlődés is szükséges, ami minden kollégánk számára biztosított és egyben el is várt. Fontosnak tartjuk, hogy a megszerzett tudás ne vesszen el, így kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalabb kollégák házon belüli tanulási folyamatára, biztosítva, hogy az idősebb kollégák át tudják adni a tudást számukra.

Pozitív visszacsatolásként büszkén tekintünk arra, hogy az új ügyfeleink legnagyobb részéből visszatérő ügyfél válik.