Az 555-ös típusból elérhető az extrém magas hőmérsékleti körülmények között használható, megerősített házzal és hőálló tömítésekkel ellátott Rammer 555 HOT modell. A kalapács a módosított házon és tömítéseken kívül mindenben megegyezik az alap 555-ös modellel.
Ajánlatot kérekA törőfej egyszerű felépítése minimalizálja a hibák számát, az egyszerűen cserélhető tüske illetve tüskevezető alsópersely pedig lehetővé teszi a kis állásidőket munkavégzés közben.
A zaj- és vibrációcsillapítással ellátott ház sűrűbben lakott környezetben is lehetővé teszi az intenzív munkavégzést – a lakók legnagyobb örömére. Ezen kívül a vibrációcsillapítás a hordozó gép gémszerkezetének élettartamát növeli a csapszegekre átadódó kisebb erőhatásoknak köszönhetően.
A membrános típusú akkumulátornak köszönhetően nincsen szükség a nitrogéngáz rendszeres újratöltésére, azt elég a hagyományos akkumulátorokéhoz képest jóval ritkább időközönként feltölteni.
A törőfej a Rammer CBE+ (Constant Blow Energy plus) rendszerével van ellátva: ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a törőfej a maximális ütési energiát szolgáltassa, függetlenül attól, hogy a gép motorjának fordulatszáma mennyi, illetve hogy a törőfejhez mennyi olaj áramlik – bizonyos, tág határok között.
Könnyen megfordítható a kalapácson a nyomó- illetve visszafolyó ág csatlakozása, így mindegy, hogy ezek a gép gémszerkezetének melyik oldalán találhatóak.
A törőfejhez opcionálisan választható a Ramona felügyeleti rendszer. Ez a rendszer a nyomóágba telepített érzékelők segítségével folyamatosan figyeli a törőfejen átáramló hidraulikaolaj hőmérsékletét és üzemi nyomását. A mért értékek nyomon követhetők a kabinban elhelyezett kijelzőről is, illetve a rendszer egy GSM modul segítségével valós időben, folyamatosan küldi az adatokat egy, a munkavégzés helyétől távoli helyre. A rendszer a mért értékekből a törőfej további jellemzőit számítja – például ütések száma, frekvenciája stb. Amennyiben valamelyik mért vagy számított érték a kalapácshoz beállított tűréshatárokon kívülre kerül, a rendszer riasztást ad ki. A Ramona segítségével megelőzhetőek a komolyabb meghibásodások, hiszen időben képes felhívni a gépkezelő figyelmét a törőfej helytelen működésére. A mért adatok rögzítésre kerülnek, így később visszakereshetők, a munka hatékonysága így a kiértékelést követően növelhető.
Tömeg: 275 kg
Hordozó gép tömege: 1,9-8,0 t
Vésőnyárs átmérője: 72 mm
Tömeg: 3380 kg
Hordozó gép tömege: 34-55 t
Vésőnyárs átmérője: 166 mm
Tömeg: 275 kg
Hordozó gép tömege: 1,9-8,0 t
Vésőnyárs átmérője: 72 mm
Tömeg: 385 kg
Hordozó gép tömege: 2,6-9,5 t
Vésőnyárs átmérője: 80 mm
Tömeg: 385 kg
Hordozó gép tömege: 2,6-9,5 t
Vésőnyárs átmérője: 80 mm
Tömeg: 505 kg
Hordozó gép tömege: 3,9-13,0 t
Vésőnyárs átmérője: 90 mm